Az olajos hátmasszás széles körben elterjedt és közkedvelt masszázs típus.
Nem véletlen, hiszen rengeteg jótékony hatással bír a testre és a lélekre egyaránt.
A masszázs során alkalmazott gyógynövényes olajok és a megfelelő mozdulatok együttese serkenti a vér- és a nyirokkeringést, valamint ellazítja a hát teljes izomzatát.
Megindul az energiaáramlás, ezzel megszabadulunk a stressztől, beindulnak az öngyógyító folyamatok, valamint az immunrendszerünk is elkezd megerősödni.
A kezelés után a bőrben felszívódó gyógynövények még jó pár óráig „dolgoznak”.
A kitágult pórusaink mohón szívják be magukba az értékes tápanyagokat, hatására pedig bőrünk már az első alkalom után érzékelhetően puhábbá, selymesebbé és feszesebbé válik.
Gerincoszlopunk megfelelő állapota nagyban hozzájárulhat a közérzetünkhöz, valamint kiegyensúlyozott mindennapokhoz is.
A hosszanti hátizmok nem megfelelő karbantartása, ami fakadhat a mozgás hiányából, a helytelen testtartásból, vagy akár az edzések utáni nyújtás kihagyásából, olyan feszültséget tudnak generálni az izmok és ízületek terén, amik később súlyos következményekhez vezethetnek.
Az olajos hátmasszázs során leginkább a hosszanti hátizmok átdolgozására fektetjük a hangsúlyt.
A kezelendő felület egészen a nyakszirttől a keresztcsontig tart.
Tapasztalt masszőrjeink nagy figyelmet fordítanak a lapocka helyes átdolgozására, hiszen ez az a terület ahol a legtöbb fájdalmas görcs és izomcsomó ki tud alakulni, a helytelen testtartás és stressz hatására.
A masszázs során aktivizáljuk azokat az idegvégződéseket, melyek gátolni tudják a fájdalomérzet eljutását az agyba.
A svédmasszázsra hajazó olajos hátmasszázs tradicionális thai koreográfia alapján zajlik, ahol a megszokott tekerő mozdulatok ezúttal elmaradnak.
A hátizmok teljes átdolgozása érdekében masszőrjeink nem csak a kezüket, hanem a könyöküket is használják, ugyanis így sokkal hatékonyabban tudják felvenni a harcot a mély hátizmokban kialakult csomókkal, illetve könnyebben tudják ellazítani azokat.
Tökéletes megoldás lehet azok számára, akik ülőmunkát végeznek, gyakran feszültek, vagy hosszú órákon keresztül, statikusan egy pozícióban vannak.
Hasznos lehet különböző alvászavarok esetén, valamint azok számára, akik krónikus hát-, vagy derékfájdalmakkal küzdenek.
Mivel ez a fajta masszázs hasonlít a legjobban a svédmasszásra, így nagyon közkedvelt, sportolóknak és fizikai munkát végzőknek kifejezetten ajánlott, de sokan csak felfrissülésért és a pihenés élményéért választják.
Rendszeres alkalmazása mellett valóban jelentős életminőségbeli javulást lehet tapasztalni, illetve sokkal kiegyensúlyozottabbak leszünk tőle.
Elősegíti a helyes testtartást, javulhat tőle az emlékezőképességünk és a koncentrációs képességünk is, hiszen az energiaáramlás, valamint a vérkeringés megfelelő működése optimális mennyiségű oxigénnel tudja ellátni az emberi test sejtállományát.
Foglalj időpontot budapesti masszázs szalonjaink egyikébe, frissülj fel, szabadulj meg minden gondodtól, hiszen nem szabad megfeledkezni arról, hogy a sok teendő között magunkra is kell időt szakítani!
Ez egyedül a vendégeink igényeitől függ: szalonjainkban Te döntöd el, hogy erősebb vagy gyengédebb masszázst szeretnél kérni tőlünk.
2. Ruhában történik a masszázs?Száraz masszázsaink esetében igen, melyhez a masszázsruhát mi biztosítjuk Neked. Az olajos masszázsaink azonban alsónemüben történnek.
3. Hogyan készüljek fel a thai masszázsra?Mindent biztosítunk számodra szalonjainkban, amire szükséged lehet. Az egyetlen, amivel készülhetsz, hogy tisztán, tehát egy zuhanyzást követően érkezel hozzánk.
4. Mit NE csináljak masszázs előtt?Fontos, hogy masszázs előtt legalább 1 órával már ne fogyasszunk ételt, és az alkoholfogyasztást is kerüljük, mielőtt a szalonba érkeznénk.
5. Van páros masszázs is?Természetesen! Király utcai szalonunk dupla szobájába várjuk azokat, akik közösen szeretnék ezt az élményt átélni.
6. Szép kártya elfogadóhely?Nálunk a thai masszázs szép kártyával is fizethető. OTP, MKB, K&H szép kártyát fogadunk el, bármely thai masszázs szolgáltatásunkra felhasználható.